Az ufók üzemanyaga

   

 

Az ufók rejtélyes üzemanyaga

 

     "Miközben a mennydörgés és a villámok tombolása az égen szinte bibliai méreteket öltött, a fénypont a radarképernyő bal alsó sarkába ereszkedett, majd egy pillanatra úgy látszott, hogy eltűnik Arnold őrnagy szemei elől. A jel azonban ismét felbukkant, és egy ragyogó fehér villanás kíséretében felrobbant, hogy aztán végleg nyoma vesszen."

     "A delta-szárny végén felül egymásra merőlegesen két uszonyszerű rész állt ki. Arnold közelebb húzódott a törzs oldalán lévő repedéshez, már amennyire a műszereikkel a radioaktivitás szintjét ellenőrző sugárvédelmi felszerelésben dolgozó szakemberektől tehette. Ekkor pillantotta meg  őket a homályban. Kis szürke alakok — talán 130 — 140 cm magasak hevertek szerte-széjjel a földön. Ezek emberek? — hallotta Arnold valakitől, miközben az egészségügyisek odaértek hordágyaikkal a késpengére emlékeztető hasadékhoz a jármű oldalán, ahonnan a testek kimásztak vagy kizuhantak."

                        P. J. Corso

 

1947 július 4.-én Roswell városka közelében lezuhant egy ufó. A roncsot az ami hadsereg még az éj leple alatt begyűjtötte, az esetet pedig mindmáig körömszakadtáig tagadja. 

     Sok súlyos okuk van a titkolózásra, hiszen a földönkívüliek nyílt megjelenése fenekestül felforgatná az emberi társadalom jelenlegi perspektíváit és értékrendjét. Tömegpánik nem lesz, mert a tömeg jó része manapság már úgy is tudja. Egyébként is minden csoda 3 napig tart.  Így is sokkol. De csak a magasabb vezetői körökben.  

     Az ufó ma már a haditechnika terén sem okoz különösebb pánikot. Minden nagyhatalom felségterületén lezuhant néhány ufó, közülük egy-kettőt a katonák lőttek le.  Például a SzU kifejezetten demonstrációs céllal lőtt fel néhány földönkívüli technológiás űrfegyvert. Az űrlények előőrsei és technológiájuk viszonylag egyszerűbb szerkezetei tehát már itt vannak nálunk. Tudósaink számára viszont még reménytelennek tűnik egy valódi röpképes ufó megalkotása. (A formai utánzatok komolytalan és gyermeteg próbálkozások viszont már régóta átlépték a média-küszöböt.) Eric Von Daniken után ezt akár cargo kultusznak is nevezhetnénk, hiszen a bennszülöttek fából készült repülőgép utánzatokkal próbálták visszavarázsolni a világháborús bombázó ezredet, a jóféle bicskák, öngyújtók és üveggolyók csere-beréjének reményében. (A dolog már akkor sem jött be.)

     Mert mi minden is kellene egy valódi UFO jármű megépítéséhez? Rengeteg extra tudás, extra anyag és extra űrhajós biológia, valamint extra energia. Mert senki sem gondolhatja komolyan, hogy a vegyi energia vagy a gyengécske ion hajtóművek egy pillanatra is számításba jöhetnek a valódi űrutazás terén.

 

 

Látó közelben az extra energia

 

Nézzük végig, hogy mit produkáltak azon az ominózus éjszakán az ide-oda röpködő űrjárművek! A hangsebesség többszörösével repültek (ekkor még ilyen nem létezett), éles 90 fokos fordulókat tettek, vagy hírtelen megtorpantak, visszatolattak. A kanyarok élessége olyan nagy volt, hogy a levegőre nem támaszkodhattak, az űrhajósok pedig a nagy gyorsulást nem élhették túl. A paradoxonnak nincs más feloldása, mint az, hogy a járművek elvesztették tehetetlenségüket, tömeg nélkülivé váltak. Ez egyben megmagyarázza, rendkívüli gyorsulási képességüket, de a könnyed repülésüket is. Nyílván nem hat rájuk a gravitáció sem. Mindezeket a „csodákat” az UFO hajtómű intézi belülről a jármű belsejéből. Ennek külső jele is van, egy  fénylő, ionizált levegőburok amely látszólag ötletszerűen váltogatja a színeit.

     Most nézzük meg azt a kritikus pillanatot, amikor a szerencsétlenül járt űrjármű hatalmas villanással felrobbant. Földi repülőgépnél ezt a robbanást néhány zsák dinamittal érhetnénk el, azonban a gép ripityára törne. Ezzel szemben a most tárgyalt denevérszárnyú UFO orral a földbe csapódott, azt kicsit feltúrta, a farka pedig égnek állt. Szinte nem roncsolódott, kivéve az oldalán lévő hasadékot, amelyen az űrlények (túlnyomástól, elektromos taszítástól?) kirepültek, és zömében meghaltak. Az eddig elmondottakról a parasztbácsika jut az eszünkbe, aki hosszú tapasztalatai birtokában megdermedve állt a zsiráf előtt és ezt mondotta: "Ilyen állat márpedig nincsen!"

 

A titokzatos üzemanyag I. 

 

Nyilvánvaló, hogy a járműben igen sok és/vagy rendkívül magas energiájú üzemanyag volt betárolva. Ez nélkülözhetetlen volt a csillagok közötti utazgatáshoz, a sok fényév távolságú út megtételéhez, valamint az amerikai égbolton történő cikázáshoz is. Nem is beszélve az iszonyú nagy robbanás energiaszükségletéről. Az okos NASA tudósok egy földgolyó méretű üzemanyagtartályt emlegetnek, mindezen feladatok energiaigényeként.

 

A titokzatos üzemanyag II.

 

Hogyan maradhatott épen az űrhajó belseje a robbanás után? Az "üzemanyag" Faraday-kalitkának tekintette a gép belsejét, a töltés kifutott a felszínre, és szétvetette önön magát. Gondoljunk egy un. Tesla gömbre, melyet apránként töltünk fel a belső felületén, elektronokkal. Egy határfeszültségnél a gömböt körülvevő szigetelő réteg (levegő, vákuum stb.) átütő szilárdságát meghaladjuk, akkor a töltés nagy szikra formájában leugrik a gömbről. Nagyfrekvenciás betáplálásnál viszont a gömb felszínéről zizegő villámkígyók kúsznak el a tér minden irányába. Ahogyan ezt a Tesla kísérletekből már jól ismerjük.  Arra kell tehát gondolnunk, hogy elektronok vannak felhalmozva az UFO üzemanyagtartályában, melyek hibás működés vagy baleset folytán kiszöktek, és a külső felületre kiszaladva szétrobbantak. Mellesleg a jármű külső, ezüstszürke felülete az utólagos vizsgálatok alapján rendkívül jó elektromos vezetőnek — szupravezetőnek? — bizonyult.

 

A titokzatos üzemanyag III.

 

A mellékelt ufó poszter metszetben mutat egy repülő csészealjat, melyet egykor Bob Lázár amerikai fizikus vizsgált be a hírhedt 51-es körzet egyik hangárjában.  (Mellesleg eredmény nélkül. Semmilyen motort, erőforrást, fúvókát stb. nem talált.) Mindössze gömb alakú tartályok láthatók benne, azonban túlságosan kicsinynek tűnnek.  Ámbár attól függ, hogy milyen energiasűrűségű üzemanyag van benne.  Talán lehetne az hasadóanyag, egy plutónium-gömb.  Csakhogy az rendkívül  erős radioaktív sugárzó,  továbbá abban a szempillantásban felrobban.

     Gondolatban töltsük fel az egyik gömb tartályt egy vödör folyékony elektronnal, hiszen feltételezhető, hogy ebben is roppant sok energia van. Továbbá roppant sok elektromos töltés is 1064 coulomb. Hogy ilyen elektron állapotot még nem ismer a tudomány?  Igaz, de később még megismerheti.  Sőt, véleményem szerint nyomokban már ismernie is kellene!  Továbbá rákészülnie arra a szokatlan elektron állapotra, hogy speciális körülmények között az lehet akár semleges is.  Olyan, mint például a neutrínó. 

     Hogy érzékeljük, mennyi is egy coulomb töltés, helyezzünk fel egyet-egyet a szabadság híd pillérén lévő gömbökre. A taszítóerő szét fogja nyomni a hidat. Azért hogy érzékeljük mennyi 100 coulomb töltésenergiája, emlékezzünk arra a bizonyos gömbvillámra, amely belement egy  hordó vízbe, és gőzzé változtatta.

 

 

Ugráló mákszemek

 

Szórjunk egy csipet mákot az asztal tetejére!  Persze a szemek ott maradnak egy csomóban.  Ezt várjuk el tőlük.  De miért is ugrálnának szét?  Aztán meg nincs is energiájuk az ugráláshoz.  Hacsak egy ügyes tréfamester sztatikus töltést nem vezet az asztalba, de úgy nem ér. 

Most tegyünk egy csipetnyi bolhát az asztalra! Persze, hogy menten szétugrálnak.  Ez náluk életösztön.  Ámde néhány méter után megállnak, mert energiájuk kifogy. 

Harmadjára tegyünk egy csipet elektront az asztalra!  (Elektron-ágyúval odalőjük.)  Miért is taszítják egymást? Mert csak! Mert mindig ezt tapasztaljuk — kivéve néhány gyanús esetet, néhány kivételt.  De máskülönben mindig!  Hogyan is taszítják?  Erővonalak (?) segítségével, ami a fizikusok szerint valójában nem is létezik. Egészen  a végtelenig eltaszigálják egymást.

 

Három kivétel

 

A kezdetekben, az Ősrobbanás után még csak a fotongáz létezett.  Legalább 2 elektron akkor jól jött volna, hogy legyen valaminek valamit taszítania. 

A spontán égés azt jelenti, hogy olykor emberek minden látható ok nélkül elhamvadnak. Az is döbbenetes, hogy a szoba nem ég ki, még a közeli bútorok is alig pörkölődnek meg.  A rutinosabb tűzoltóknak ez nem újdonság és efféle jegyzőkönyvekkel kerülik el a kínos felhajtást: "Egy személy meghalt, az anyagi kár nem jelentős, a tűz oka ismeretlen."  Néha előfordulnak korlátozott kiterjedésű spontán égések is. Például az áldozat húsából egy mogyorónyi darab elfüstöl, az áldozat az országút padkáján ált, ködös novemberi délelőttön, és a kis gömbvillám a nadrágzsebében keletkezett. A tudomány az ilyen eseteket agyonhallgatja, mialatt önjelölt védelmezői gyermeteg és/vagy áltudományos magyarázatokkal etetik a közvéleményt. A logikus magyarázat egy morzsányi semleges elektron, mely leadta rejtet energiáját és visszanyerte eredeti, elektromosan aktív állapotát. Ez a teória már fizika, bár a jövő fizikája

A gömbvillám egy fénylő, libegő gömböcske, olykor áttetsző, középen egy pici fekete maggal.  Ez utóbbi folyamatosan szórja magából a nagysebességű ionizáló elektronokat.  Kívülről az mutatja elektromos töltését, hogy vonzódik a semleges tárgyakhoz, de amikor közel ér, feltölti, majd eltaszítja magát. Végül elfogy, vagy instabilitás miatt felrobban. De amíg egyben van, addig semleges elektronokból kell állnia, hogy egyben is maradjon. Ha nem, akkor még kell egy másik részecske, ami semleges állapotba hozza.  Az én tippem erre a részecskére a mágneses monopólus.  (Ennek mintájára az elektront elektromos monopólusnak, a pozitront pedig elektromos anti-monopólusnak nevezhetnénk.) Mindezen kérdésekhez a hivatalos tudomány még ötletelés szintjén sem tud hozzászólni.

A motor

 

Az ufó-poszter közepén látható két gömb, funkcióját immáron érteni véljük.  Üzemanyag tartály, avagy tartályok.  De hol van a motor?  Motor (erőgép) minden bizonnyal nincs benne. Helyette energia-szelepek vannak, melyek kontrolált módon engedik ki az elektron-folyadékban tárolt energia kis kvantumjait.  Természetesen nem mechanikus szelepre gondolok, hanem mágnesesre, elektronikusra, vagy ma még ismeretlen újszerű csodaszerkezetre. Persze bármelyik változat legyen is az, egy mai fejlettségű fizikus nem fog rátalálni.  Az nyilván pici, és földi tárgyakhoz akklimatizálódott szem számára  felismerhetetlen. 

     Mit csinál a szelep?  Fel-fel szabadít némi semleges elektront az üzemanyag felszínéről.  Hasonló lehet a folyamat, mint a gömbvillám magjának felszínén, csak ott spontán halad a dolog.  Amint az elektronok felveszik "normál" állapotukat, már rohannak is a legkisebb potenciálú helyre, az űrhajó felszínére. Nem kellenek külön kábelek az elvezetéshez, a belső rész is fémből van. A Roswelli giga-robbanáskor is minden visszaalakult elektron kijutott a felszínre, és csak a környező légkört robbantotta szét.  Belül nem olvadt meg semmi. 

     Meghatározó jelentősége lehet a szelep működési frekvenciájának továbbá a jel alakjának. Meglehet, hogy ezekkel állítható elő az antigravitációs hatás valamint a tömeg tehetetlenségének megszűnése. Bár a két jelenség összefügghet. 

 

Kiegészítő jelenségek

 

Lehetséges, hogy az ufók repüléséhez kell még más is a semleges elektronokon kívül. Használják például a mágneses monopólust. Ez a részecske nem csak a fizikusi fantázia terméke, egy angol laboratóriumban már egy évtizede előállították. Nemcsak kezelhetetlen anyag, de szinte tárolhatatlan is. Azért mégis tudunk néhány esetről, ami igazolja a létezését.  

A legjobb példa egy magyar háziasszony esete, aki egy tekergő-vonagló tűzgömböt próbált letuszkolni a hokedliről partvisnyéllel. Utána egy hétre lebénult a karja. A partvisnyél jól szigeteli az áramot, de amint a példa mutatja, vezeti a mágneses monopólust. (Igen, ezek szerint a gömbvillám tartalmaz mágneses monopólust is!) 

Egy jól dokumentált ufókaland, amikor egy turista váratlanul szembe találkozott egy csöndesen lebegő fémes szerkezettel, kvázi egy furcsa repülőgéppel. Olyan szelídnek tűnt, hogy a kíváncsi férfi megtapintotta. Összeégett a tenyere, továbbá napokra lebénult a karja.

A megfigyelők gyakran látnak ufót lebegni a magasfeszültségű távvezeték fölött. Az áthúzó ívből látszik, hogy elektronokat szív el a rendszerből. Ha az ufó testét gömbkondenzátornak tekintjük, akkor annak kapacitása mindössze néhány nano-farad lehet. Ebben csak jelentéktelen mennyiségű töltés tárolható, de most már úgy tűnik, hogy az ufó semlegesíti és a tartályába önti. Így már van ráció a szokatlan tevékenységében.  

A '60-as években egyidejűleg két atomrakéta-bázist is megtámadtak az ufók. Nem a szokványos módon támadtak, csupán fölötte lebegtek, és közben néhány órára lebénítva tartották a bázis elektronikus rendszerét, ideértve a kilövő elektronikát is.  A szakértők utólag már nem találták a meghibásodás okát, de szerintem az űrjárművek mágneses monopólus sugárzással terítették be a terepet. (A bázisok parancsnokai nyugdíjaztatásuk után emlékirataikban hozták nyilvánosságra a szigorúan titkos eseteket.) 

 

Fejlesztési teendők

 

Ha valóbab az elektron az űrjárművek hajtóanyaga, akkor a kezünkben van a helyes fejlesztési irány, és nagy vonalakban felvázolhatók a további teendők illetve koncepciók. Meg kell konstruálni egy olyan tartályt, melyben korlátlan ideig tárolhatók a semleges elektronok. Azután meg kell szerkeszteni a mágneses szelepet és az elektronikus vezérlő-egységet az üzemanyag kontrollált kibocsátásához. Persze előtte nagyságrendekkel magasabb szintre kell feltornászni az idevágó fizikai alapismereteinket, hogy az üzemanyagból végül anti-tömeg, antigravitáció és tolóerő  legyen.  Nélkülözhetetlen lehet a sokkal könnyebb és sokkal erősebb szerkezeti anyag is. Néhány atom vastagságú rétegben már ma is vannak bíztató eredményeink. 

Nem ártana modernizálni a hajó vezérlését. A mai műszerfalak — kallantyúk, kapcsolók, botkormány, kijelző műszerek garmadája stb. — bonyolult és lassú rendszert képeznek. Agyhullámokkal való vezérlés a nyerő, amire az ufóban talált fejpánt is utal. A fejpánt, ami látszólag sehová sem csatlakozik. No meg a pilóta reflexeit kell százszorosára gyorsítani. A példa a közelünkben van, hiszen ismert, hogy a gorillák reflexe tízszer jobb. 

Ez a gigantikus nagyságú fejlesztési célkitűzés sok tucat felfedezést és ezen belül sok ezer találmányt igényel az emberiség részéről. Továbbá rengeteg erőfeszítés, összefogás és szerencse is kell hozzá.  Mikorra készülhet el?  Szerintem már néhány évtized múlva felcsillanhat a fény az alagút végén. Ez egy igencsak optimista jóslat, de van rá némi alapunk. Először is vannak az ufóroncsok, mely azért még csak rész-siker. Olyan, mintha már lenne egy döglött verebünk, és ennek alapján kellene megalkotni az élő, röpképes madarat.  De garmadával érkeznek a tudomány berkeiből nagyszerű műszer-fejlesztések és váratlan tudományos részeredmények.     

Jómagam inkább pesszimista vagyok. Részben arra a sok közismert katasztrófa fenyegetettségre gondolok, bár ezekből már meglepően sokat átvészelt a földi élet az elmúlt évmilliárd során. Manapság azonban mi magunk srófoljuk magasabbra a vészhelyzetet túlnépesedéssel, talaj- és víz-szennyezéssel, atombombák és vallási háborúk fenyegető árnyaival. Ezt tetézi az önfejű, beképzelt tudományos elit, amely görcsösen ragaszkodik százados téveszméihez és az egykoron kimunkált tévutak bejárásához. Témánk vonatkozásában ez több száz évet emésztene fel — de nincs nekünk hátra ennyi időnk.   

Valószínű, hogy nem az emberiség hal ki, hanem a technikai civilizációnk omlik össze.  Azért a kilátás nem annyira rossz, hogy vissza másznunk a fára. Valószínűbb Einstein jóslata:  "Azt nem tudom, hogy milyen módon zajlik le majd a III. világháború, de az biztos hogy a IV.-et az emberiség bunkókkal fogja megvívni!"

 

                        Tassi Tamás

                        fejlesztőmérnök

                       aparadox.hupont.hu

2015 május hó

K.A.: Van ennek a cikknek nyomtatóra szerkesztett változata is. Kattints a képre!

 

                                                                      

Roswell könyv kivonat                                                          Ufó 1990

 

 

AmazingCounters.com